Kalotaszeg Kincsei

Iskolánk 7-es évfolyama 72 diákkal tett látogatást Erdélyben, a Határtalanul! program keretében, 2017 június 4-7. között.
Felkerestük többek között Nagyváradon az Ady Múzeumot, A Fekete Sas Palotát, az Állami Színházat, a Holnaposok szoborcsoportját, Szacsvay Imre emlékművét, akit országgyűlési fogalmazóként végzett munkájáért ítéltek halálra az 1848-as forradalom után.
Sebesváron megnéztük a Bocskai felkelés kiinduló pontját jelentő vár romjait.
Kolozsváron a Babes-Bólyai Egyetemet, Hunyadi Mátyás, Bocskai István szülőházát, a Mátyás emlékművet, a Házsongárdi temetőt, Tordán a sóbányát. Végigjártuk a tordai hasadékot, a havasrekettyei vízesést, megtekintettük Magyarvalkón a református templomot. Kőrösfőn kalotaszegi kézműves termékeket vásárolhattunk. Kalotaszentkirályon fát faragtunk, hímeztünk, szekértúrán vettünk részt, valamint találkoztunk a helyi iskolásokkal, akiknek bemutattuk Székesfehérvárt és a saját iskolánkat is, valamint sportszereket adományoztunk nekik. Az esti táncházban kalotaszegi párostáncot tanultunk.
Hazafelé Csucsán felkerestük a Boncza Kastélyt, Ady Endre egykori lakhelyét, és a néprajzi múzeumot, valamint Vársonkolyoson – átkelve a Sebes-Körös feletti függő hídon-, megcsodáltuk a Nagy Magyar Barlang cseppköveit is.

KÉPEK

 

 

.