Író-olvasó találkozó

Író-olvasó találkozó

Iskolánk idén is megtartotta az immár hagyománnyá váló író-olvasó találkozóját. Sohonyai Edit írónővel 2017. február 7-én 10 órakor találkozhattak a 8. évfolyam tanulói.
A jó hangulatú találkozóra így emlékeznek 8. osztályosok:
 

Rendhagyó óra Sohonyai Edittel

Magyartanárunk, Kriszta néni szervezett a nyolcadikasoknak egy különleges tanórát. Meghívta közénk Sohonyai Editet.

Izgatottan várakoztunk a rajzteremben. Mindenki egy idősödő, unalmas hölgyre számított. Hát nagyot csalódtunk, amikor berobbant a terembe egy 40 év körüli hölgy! Mindenkivel lepacsizott és belekezdett a történetébe. Megtudtuk, hogy érettségi szünetben tanulás helyett a kölyökvizsláit dajkálta, így aztán nem jött össze az ELTÉ-re a felvételije. Magyar-történelem szakos tanár szeretett volna ugyanis lenni. Attól kezdve viszont egy irodában kellett dolgoznia. Na, az nem az ő helye volt! Nem sokáig bírta ott, nehezen tűrte a monoton feladatokat. Írogatni kezdett otthon, fiatal kora ellenére: memoárt. Nővére szerencsére megtalálta a fiókban rejtegetett művét,  és az ő biztatására ment el a könyv kéziratával a Móra Kiadóhoz. Természetesen ott is megdöbbentek az írónő fiatal korán, de könyvét nagy sikerrel kiadták. Ez volt a Macskaköröm c. regény, melyet 10 újabb könyv követett .  Sok mindent megtudtunk az írónőtől az emberi kommunikációról, a testbeszédről: vicces, színészi előadásmóddal tanított bennünket. Megismertette velünk a férfi és női viselkedés közötti legfontosabb különbségeket, beszélt a szerelemről is, igen közvetlen, szórakoztató stílusban.

Hamar elszaladt ez az óra, sokat nevettünk, nagyon élveztük a rendhagyó előadást. Reméljük, hallhatjuk még őt valamikor.

Hegedüs Lilla, Koppermann Robin, Szivek Adrienn

 

KÉPEK