Játékos nyelvi csapatversenyek a Tóvárosiban 2020.

A hagyományok szerint az idei tanévben is megrendezésre került a Tóvárosi Általános Iskolában a „Játékos angol/német nyelvi csapatverseny”. A versenyre az egész megyéből jelentkeztek vállalkozó kedvű diákok és felkészítő tanáraik.

Sajnos az idei évben kicsit más keretek között kerülhetett sor a verseny megszervezésére. Az egészségügyi elvárásoknak megfelelően online keretek között mérhették össze a diákok a tudásukat. Egy feladatlap kitöltése volt az elsődleges feladat. A feladatlapok játékos megmérettetéseket is tartalmaztak, amelyeket egy adott online felületen kellett megoldaniuk a diákoknak.

Saját iskolánk csapatai versenyen kívül szintén nagyon szép eredménnyel vettek részt a feladatok megoldásában.

Angol nyelvből a legjobb három csapat aztán élőben is megoldhatott játékos feladatokat a Google meet felület használatával. Többek között Szerencsekerék, Kahoot kvíz és egyéb feladatok vártak a diákokra. Nagyon jó volt látni a gyerekeket, hogy milyen lelkesen oldották meg a szóbeli feladatokat is a nehezített feltételek mellett.

Reméljük, a következő tanévben már a hagyományos keretek között kerülhet majd sor a verseny megrendezésére.

 

EREDMÉNYEK